38 éve tanítok, a rendszerváltás előtt bő egy évtizeddel kezdtem a pályámat.

A mai magyar pedagógusok átlag életkora 46,9 év. Azt jelenti ez, hogy döntő többségük még a szocialista tanárképzés „terméke”. Olyan értékrendben szocializálódott, amit óhatatlanul közvetít is diákjai felé, ami egészen más, mint amit a mai életkörülményeink, társadalmi berendezkedésünk követel, mint amit „európai értékrendnek” is nevezhetünk. Bennünket a 70-es, 80-as években példás alattvalóvá, és nem önállóan gondolkodó, a saját képességeit tudatosan fejlesztő, aktív és kezdeményező egyéniséggé próbáltak nevelni – többnyire sikerrel. Ez magyarázza, hogy nemzedékünk – és benne az elöregedett pedagógus-társadalom is - Orbán rendszerének legszilárdabb bázisa.

Lehet, hogy a Pisa teszteken elhasalnak diákjaink, de a pedagógusok nevelő hatása megkérdőjelezhetetlen. Még ma is sikerül egész korosztályokat jól irányítható, vezethető és befolyásolható „birka-mentalításúvá” nevelni. A magyar iskolarendszer rendkívül hatékony, amire a mai magyar pedagógusok többségét képezték, azt példaértékűen végzik is!

Elnézem a mai magyar politikai élet „fiatal”, 50 évesnél nem idősebb szereplőit, és sírni volna kedvem. Ők lennének korosztályuk legtehetségesebbjei? Ezek a gondolat nélküli, alázatos végrehajtók, a párt agit-proposai által kézivezérelt ostoba és erkölcs nélküli, haszonleső Szarjankók? Akik most is pont úgy működnek, mint 30 éve: ha hű vagyok a Párthoz, a párt megjutalmaz, ezért a hűség busásan megtérül. Ha valahol erkölcsi gátakat kell átlépni, akkor majd legfeljebb meggyónjuk, hiszen a magasztos cél szentesíti az eszközöket!

Még mondja valaki, hogy a szocialista értékrenddel azonosuló pedagógusok nem végeznek jó munkát! Akik pedig értelmesebbek ezeknél a törtető, gátlástalan seggnyalóknál, azok inkább lelépnek „nyugatra”. Mint az elmúlt száz évben mindig! Ahelyett, hogy nekiállnának élhető országot csinálni ebből a fél-ázsiai fél-diktatúrából, inkább keresnek maguknak élhetőbb világot. Mert nem arra neveltük őket, hogy változtassanak, hanem hogy alkalmazkodjanak! Mea culpa, mea maxima culpa…

Amíg folytatódik a 70-es években elindult kontraszelekció a pedagógus pályán, amíg csak az érettségizettek „alja” lesz tanár, addig nem is várható jelentősebb változás. Ma szinte nincs olyan közoktatási intézmény, ahol ne hiányozna egy-két tanár, ahol ne lenne betöltetlen álláshely. Ma még megoldják a kollégák helyettesítéssel. Talán még rosszabb a helyzet ott, ahol találnak fiatal pedagógust. Nem kell több hónapnak eltelnie, pár hét alatt kiderül alkalmatlansága. Az utóbbi években diplomát kapottak még pályán maradt kisebbsége ugyanis jelentős részben alkalmatlan az iskolai munkára! Diplomát szereztek, de nem pedagógusok, nem tudnak a gyerekekkel bánni, nem tudnak érdeklődést felkelteni, nem tudnak motiválni, és így tudást átadni sem.

Kicsit értetlenül szemlélem az „elveszett nemzedék”, a mai 30-40-esek világát. Látom, hogy annyira idegen nekik a közélet és a politika, hogy igyekeznek a legtávolabb maradni tőle. Többségük még a négyévente sorra kerülő voksolásokon sem vesz részt, ezt az örömöt meghagyja az idősebbeknek. Közben feszíti a düh, indulat, és válik a szélsőséges gondolkodás prédájává. Mert azt látja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, csak arra nem jön rá, hogy passzivitása erősíti ezt a rossz irányt. Így válik aztán ő is tökéletesen manipulálható „migránsozással”, „sorosozással”, „libsizéssel”. És aztán – mert neveltetése során tulajdonképpen erre szocializálták – szépen beáll a sorba, kompenzálásképpen pedig a „nemzeti büszkeség dagasztja keblét”, mert ő nem megvezethető, hanem hazafi. Gyermekeit pedig a közoktatás – akár állami, de ha egyházi, még inkább – továbbra is az engedelmes „birka mentalítású” alattvalóvá neveli.

Hiszen olyan jelentős változás nem is történt Magyarországon: nem leszámoltunk egy ideológiával és megszabadultunk tőle, hanem lecseréltük egy másikkal. Most, hogy újraépítjük a 60-as évek társadalmát, az emberek mozgatói ugyanazok maradtak: hűség a szocialista keresztény szellemiséghez, harc a külső ellenség, az imperializmus liberalizmus és itthoni szekértolói ellen, hűség a párthoz, harc a másképp gondolkodókkal. És feltétlen bizalom bölcs vezetőnkben. Az egykori párttagkönyvet bizony sokan könyvjelzőnek használhatják bibliájukban, bűneiket pedig önkritikát gyakorolva nem a pártvezetésnek, hanem a papnak gyónják meg. És persze ugyanúgy feloldozás nyernek.

Lehet, hogy nincs igazam. Lehet, hogy a magyarok többsége pont ilyen világban szeretne élni. Akkor lehet, hogy így 63 évesen én vagyok rossz helyen.